Author: mostminimalmelody

Nitro

The legendary Dallas Rangemaster treble booster as a compact pedal with one genuine OC44 germanium transistor. Normal/Sabbath tone switch + an additional “Crash” (misbias) pot for fun 60’s  decay sound.

img_6395small

 

Kalandra fel!

bobby új

Csabby kulcscsomóján lévő mágneskártyával könnyen nyílt a Vasas Bányaüzemnél lerakott viktimorg űrhajó ajtaja. Bobby bizonytalanul szorongatta elpangott sörének dobozát. – Mi lenne, ha inkább maradnánk, elutaznánk Mexico-ba, vennénk két szombrérót, és jókat tequiláznánk? – A viktimorgok ott is ránk találnának. – Válaszolta a Bácsiember. – Ne parázz, barátaink itt vannak a szomszédban, mindössze 10,5 fényévre. Térugrással pikk-pakk ott vagyunk. – Beléptek a hajó belsejébe.

Hát nem gondoltam volna, hogy így néz ki belülről. Azt hittem az Alien film Nostromo, vagy Derelict dizájnja vár majd. – Bobby visszacsúsztatta a helyére Korda György: „Válassz ki egy csillagot” c. bakelit lemezt, majd a rózsaszín kárpitos dívány felé vette az irányt. – Ne tökölj Peru! Azonnal indulnunk kell. Az a viktimorg már rég elszelelt a Földről. Kaját, piát betankoltad a hűtőbe? – Be! – Akkor irány a „híd”!

NA! – Mondta bizonytalanul a Bácsiember, majd végignézett a sok nyomógombon, botkormányon, kijelzőn. Az ablaküvegre kissé indokolatlanul egy visszapillantó tükör volt feltapasztva, amiről plüss dobókockák és egy aranyszínű, böszme kereszt lógott. A szélvédő elé valamiféle fém redőnyt engedtek le, védelem céljából, vagy csak, hogy ne süssön be annyira a nap. – Hol lehet a főkapcsoló… – Morfondírozott a Bácsiember. – Lehet, hogy magunkkal kellett volna hozni a bátyádat. Ha nem vágjuk le a fejét, most azt is elmagyarázhatta volna, hogy hogyan működik az űrhajója. – De legalább megtaláltuk! Már ennyi információ is jól jött. Bár igen, kicsit elsiettük a dolgot. –  Bobby söre eközben szolidan kilöttyent a vezérlő panelra, pont a nagy ON/OFF billenő kapcsolóra. – Na, végre megvan! – Szólt Bácsiember és felpattintotta. Neonfények gyúltak, a reluxa megmozdult az üveg előtt, a fokozódó súgás pedig jelezte: az űrhajó üzemkész. A panelon lévő kis monitoron zöld betűkkel a következő kérdés jelent meg: UTICÉL? – „Lol4.” – Gépelte a Bácsiember. – NEM MEGFELELŐ!!!4 – Bobbyék forgatták a szemüket. – „LOL4” – ELFOGADVA. UTAZÁSI MÓD? UGRÁS VAGY ANTIANYAG RAKÉTA? – UGRÁS – Pötyögte. – ALACSONY ENERGIASZINT!!!445 KÉREM, HELYEZZEN BE MINIMUM 0,2 GRAMM GERMÁNIUMOT – Azzal a vezérlő egyik alsó részéből, kicsúszott az űrhajó apró üzemanyag tárolója, feltöltésre várva. – Na, ez szívás! – Mondta Peru. – Üres a tank. Mondom, hogy inkább Mexikóba kéne mennünk. Az a másik viktimorg már rég hazaért, lehet, hogy csak órák, vagy percek kérdése, hogy a többi visszajöjjön és lezúzzanak minket.

Már csak ezért is kell indulnunk! – Bácsiember mosolyogva magyarázott Bobby-nak. – Mi most elröppenünk, a viktimorg bagázs meg hiába keres majd minket a földön. Mi már rég az űrben leszünk. Egy kicsit keresgélnek, megunják, majd csalódottan visszatérnek. Elfelejtik az egészet, vígan élik hiábavaló életüket, mi pedig egyszer csak megjelenünk, visszalopjuk a germániumot, ők pedig újra szopják a brét. – Jó, de mennyi idő lesz az út? Csak 20 gramm fű van nálam. – ANTIANYAG RAKÉTA. – Gépelte a kövérebb sztóner. – UTAZÁS FÖLDI IDŐ SZERINT: 6 HÓNAP 3 NAP 17 ÓRA 43 PERC. KÉREM, FOGLALJÁK EL A HIBERNÁLÓ KAMRÁKAT. – Hússzoros fénysebesség! Nem rossz, mi Peru?

Mivel érezték, hogy nem egészen készek még, megittak pár doboz sört, elszívtak néhány cigit. Végül kissé kelletlenül elindultak, hogy lefagyasszák magukat egy jó fél évre. Bobby hezitált egy darabig, majd kibökte: – Van nálam két papír. Nem vesszük be előtte? – A Bácsiember gondolkodás nélkül vágta rá: De!

 

 

A szívás

Bobby1

“Duna Jamre mentem. lol. – Nagy M.” – Micsoda?!! – Üvöltve tépte szét az asztalon talált üzenő cetlit. – A szemét ringyó nélkülünk lépett le! Eleve hogy strihel össze annyi pénzt? – Bobby lába alatt törött sörösüvegek darabjai ropogtak. – Elvitte a Camaro-t. Ráadásul ki sem takarított. A sört is megitta… – Nem a csaj itta meg. Valaki betört a rejtekhelyünkre, és lehugyozta a gitáromat. – A bácsiember aggódva tekintett végig a szobán. – Furcsa. Egy üveg sört sem vittek el, csak összetörték a piáinkat, meg persze a gitár… – Összenéztek Bobbyval, majd a felismerés keltette rémületben egyszerre préselődött ki belőlük. – A viktimorgok!

A bácsiember hatlövetű pisztolya csövével lökte be a műhely ajtaját. Bentről dögszag áradt és ijesztő drone szólt, aminek hangulatát csak fokozták a sarokban elhelyezett hangfalak berúgott membránjai. Az asztal mellett Kurosawa feküdt mozdulatlanul. Óvatosan közelebb léptek. A Bácsiember megböködte cipője orrával a földön fekvő japán férfi egyik lábát. – Halott. Összerugdalták. Figyeld, ott egy cipőnyom a hátán! – Aha. – Bobby a tetem ökölbe szorított kezére pillantott, mely egy sniccert markolt görcsösen. – Valamit üzent nekünk halála előtt. – A bácsiember is közelebb hajolt. A padlóba néhány vértől maszatos szó volt vésve – “KIJAVÍTOTTAM A PROTOTÍPUST! TANULJ MEG FORRASZTANI! A PEDÁL AZ ALSÓGATYÁMBAN! A TRAAAAAA!” – Traaaa? – Olvasta Bobby. – Mi lehet az a tra? Trabant, trampli, trambulin, transzformer, trapéznadrág, trafikmutyi, transzvesztita… passz. Talán valami japán jajveszékelés. – Tranzisztor, te barom!!! – Ordította a bácsiember és áttrappolt a szoba másik végébe. A fal tövében hevert összegyűrve a falról letépett Grails koncertplakát, melynek helyére rágógumival Lil Wayne arcát tapasztották fel, amit vélhetően egy Bravo magazin közepéből szedtek ki.

A poszter mögött lévő széf üres volt. – Hozz viszkit, Peru! Nagy szarban vagyunk! Ja nincs viszki… – Nagyobb szarban vagytok, mint gondolnád! – Hallatszott kintről egy elnyújtott hang. Bácsiember és Bobby visszasiettek az előszobába. A viktimorg a bejárati ajtó mellett ült a fal mellett, ahová ledobták. Lomhán, erőtlenül dülöngélt jobbra-balra, hátrakötözött, zsibbadt kezeit mozgatta. – Nektek lőttek! A májatok legpesszimistább számításainál is előbb haltok meg! A társam már fényévekre van innen, remélhetőleg szó szerint! Az összes germániumot magával vitte. Az összeset! A viktimorgok megmenekültek! Néhány tranzisztor energiáját felhasználva pedig térkapun át visszaugrasztanak pár hadihajót ide, a Földre! Ennyi meg egy bambi! – A viktimorg köhécselve nevetgélt sisakja alatt, a bácsiember fejében pedig beindultak a fogaskerekek. – Hogyan találtátok ránk? És miért jönnek az űrhajóitok? Nálatok van a germánium. Minek kell az invázió? Miért akarjátok leigázni a Földet? – Hohó! De kíváncsi valaki! – Gúnyolódott a viktimorg. Megpróbált feltápászkodni, de erőtlenül visszaesett a földre. – A kopasz haverotok vezetett ide, és elmondhatom, nagyon készséges volt. Meg ki az a hülye, akinek ne tűnne fel a “K. Dettinek van a legjobb asszonymelle a városban” falfirka? Egyértelmű volt, hogy mögötte bujkáltok. A csapóajtón lévő “Kyuss” felirat és a rajta lévő viszkisüveg is árulkodó volt. – Azért a Jack végét mégis a csöcsös itta meg – Jegyezte meg Bobby halkan. – Amúgy meg nem lesz semmiféle invázió, csupán néhány fregatt fog érkezni, elit alakulatokkal. A viktimorg békés faj, az emberiséggel nincs semmi bajuk. Csupán veletek! Titeket megkínoznak és megölnek! Semmiség. Az eddigi szivatásaitokért ennél sokkal rosszabbat érdemelnétek, köcsög sztónerek!

Bobby közelebb lépett. – Ismerős nekem ez a hang. – Mi? NE! Húzz el innen! – A viktimorg fészkelődni kezdett a földön, minden erejét összeszedte, hogy kezeit kiszabadítsa, de mindhiába. A bácsiember gyorsan odaugrott és lefogta a lábait. Peru lassan leemelte az idegen koszos, horpadt sisakját. – Alig jutottak szóhoz a döbbenettől. Bobby egyenesen a férfi bevérzett szemébe nézett. – De ez nem is viktimorg! Ez egy ember!! Mi van veled Peru? Kicsoda ez? – Néhány hosszú másodperc után válaszolt. – A testvérem! Csabby Peru!

Találkozások

Image

Bobby kockás ingjének zsebéből kikapta a kis pakkot, és tartalmát kiszórta a betonra. E mögött lassan hömpölygött a Duna, mely már elöntötte a Prímás-szigetet. A bácsiember lehuppant a homokzsákokra. – Ki jön ki ilyen kurva melegben lapátolni? Nézd már azokat az állatokat! Azt hiszik, hogy ettől majd jobbak lesznek. Döngetik majd a mellüket, hogy ők aztán most tettek a városért! – Fintorgott a bácsiember, aki eközben kiszabadította magát átizzadt ingjéből, majd hogy az elmondottakat nyomatékosítsa, megpaskolta párszor szőrös, hordó hasát. Bobby helyeslően bólogatott, miközben a spanglit tekerte. – Na, fejezd már be és menjünk végre inni!

A Zakiban a szokásos fiatal, prosztó rokker társaság örjöngött, akik egymás után ötször is képesek betenni ugyan azt a Pokolgép számot a zenegépbe. Talán hatodjára is lement volna, ha a szomszéd asztalon doboló magas, részeg, szőrös figura meg nem unja. – Na, elég lesz már ebből a szarból, basszátokmeg! – Vakkantotta el magát, mire a fiatal együttespólós srácok morogva utat engedtek neki a géphez. – Ez az a perkás arc, aki legutóbb le akart húzni minket fűvel. – Jegyezte meg a bácsiember, miután a vörös fröccsével végigitta magát. Egy baseball sapkás lassú fazon csoszogott az asztalukhoz. – Bocsi… őőő… srácok… nagyon szégyellem, de… szóval… – DON’T CALL ME DAUGHTER! – énekelt közbe a perkás, aki azóta megtalálta a Pearl Jam számot, amit keresett. – őőő… nincs véletlenül egy cigitek? – Bökte ki a sapkás. – Gondolom hívjunk meg még „csak egy fröccsre” is, igaz Tibi? – Válaszolta a bácsiember, aki régről ismerte már. – Jól van, szívd ki a véremet is. – Azzal odanyújtotta a barna szofiját.

Ekkor kivágódott a kocsma ajtaja, melynek belső üvege hangos csörömpöléssel tört szét. Egy fejpántos alak állt az ajtóban széttárt karokkal. – Legyetek üdvözölve barátaim! Elhoztam az Úr békéjét és áldását! Hol az a dagadt görény? Tudom, hogy itt mereszti a seggét valahol! Valaki rakjon be azonnal Rage Against-et! – Pali?! – Ismerte fel a bácsiember. – A bullet in your head! Fuck yea! – Ugrált az ajtóban az újonnan érkezett. – A pultnál meg töltsél nekünk gyorsba két unikumot, effendi! –Ekkor vakító villanás égette ki a retinákat, majd egy dörrenés után az ajtóban már semmi nem volt látható, csak pernyét fújt a szél, ami Paliból maradt. Néhány másodperc csend következett. Bobbyék, a kis rokkerek, Tibi és a perkás fazon döbbenten néztek össze. Egy fehér vasalt öltönynadrágos, bukósisakos alak lépett be az ajtón. A földön lévő hamukupacot egyengette el makkos cipőjével, miközben oroszlán mintás lila ingjének gallérját igazgatta, vállán ide-oda mozgott a füstölgő végű plazmavető. – Tehát Esztergomban bújt meg ez a dagadt féreg! Sejtettük, hogy nála találjuk az építőt is! –Bobby szép lassan az asztal alá csúszott. – Most az egyszer nem úszod meg, te patkányképű, szívós állat! – Mutatott Bobbyra a viktimorg. Még hozzáfűzött volna valami drámait, de valaki hirtelen hátulról nyakon vágta. Az ütés erejétől a földre rogyott. – „Rohadt újpesti cigááány! Baszom azt a köcsög lila szád!” – énekelték együtt a fradi drukkerek, akik beözönlöttek a kocsmába. Kintről fülsiketítő hang kíséretében valami fura jármű elhúzott az ajtó előtt. Bent hárman a pulthoz rohantak, ketten a nyerőgépet kezdték rugdosni, néhányan a kis rokkereket kezdték abuzálni. A legmagasabb, és egyben legszétgyúrtabb kopasz drukker – akinek a nyakában zöld-fehér sál lógott a harminc fok ellenére is – Bobbyhoz ment, az orránál fogva talpra állította, majd egy gyors találós kérdést intézett hozzá: – Egyszerű általános iskolai matek! Mennyi végtelenszer végtelen? Válaszolj, zsidókám! – Bobby érezte a hangsúlyból, hogy a jó, illetve rossz válasz ez esetben élet-halál kérdése. – Öööö… Fradi? – Bökte ki nevetséges hangon. – A kigyúrt focidrukker a szemébe nézett, majd elengedte az orrát. – Jeles! Gyere a pulthoz, belöttyintünk valamit!

Bobby a következő pár órában őszintén fradistává lett. A bácsiember is régi meccsekről kezdett beszélni, miután látta, hogy mennyi unikum fogy a pultnál. A szurkolók, és velük Bobby is néha-néha jókedvűen belerúgtak a földön elterülő viktimorgba, mikor az nyöszörögni kezdett. Mivel bezárni nem merték a helyet, csak napfelkeltekor távoztak egyre halkuló „Éjjáéjjáéjjáóóó! Fasszopó! ÚjpeeeEeeest!” kiáltások közepette. Bobby egy üres flakont talált Pali hamvai közt. Megszagolta és átadta a bácsiembernek. – LSD. Szerinted tényleg ennyit megivott? – A bácsiember megvonta a vállát. – Kitelik tőle. Láttad milyen állapotban volt. A viktimorgok adhatták neki, hogy elvezesse őket hozzánk. Gondolod, hogy csak ez az egy szemétláda volt? Nem hinném. El kell hagynunk a várost. Esztergom már nem biztonságos. – És ezzel itt mit csinálunk? – Kérdezte Bobby miközben a söréből a földön fekvőre löttyintett egy keveset. – Hazavisszük és felteszünk neki pár kérdést! – Kacsintott Bobbyra a bácsiember.

Csodálatos utazás

Image

A szer keserű volt, de igyekezett betartani az instrukciókat, amelyet a varázslótól kapott, miután segített neki beazonosítani a zsebében talált löttyöt. „Egy hörpintésnyi belőle reggel és este lefekvés előtt! Amíg ezt betartod, sérthetetlen maradsz!” Nem érzékelte, hogy mikor van épp’ reggel vagy este. Azt se tudta volna megmondani, hogy mennyi ideje annak, hogy elindult Esztergom irányába a toronyból. Talán két nap. Esetleg egy hét. A nap mindenesetre nem ment le az óta. Ida-oda ugrált, mikor ránézett, elsuhant a szeme elől és szégyenlősen elbújt egy épület vagy egy fa mögé. Az égbolt feje fölött néha pirosra, néha zöldre váltott.

Visszatekerte az üvegcse kupakját, és kabátzsebébe nyomta a varázsszert, mely elpusztíthatatlanná tette bizonyos időre. Rápillantott kicsi, tollas útitársára. – Talán Tyúkbának is kéne adni egy keveset. – A pilótasapkás csirke nemrégiben csatlakozott hozzá. Az égből érkezett. Ejtőernyőjén német birodalmi sas volt, nyilván a Luftwaffe pilótája, akinek lelőtték a gépét. Eszerint náci, de Palit nem foglalkoztatta. Ő sérthetetlen volt, a tyúknak nem volt fegyvere, ráadásul csőrös útitársa beszélni sem tudott. – Nem félsz, hogy valaki levág, haver? – Tyúkbá kérdően nézett rá. –Poááák! – Válaszolta halkan, majd folytatták útjukat.

Rettenetesen meleg volt a dzsungelben. Rosszabb volt sokkal, mint a sivatag, ott legalább száraz volt a levegő. Egyre nehezebben tartotta a tempót a tyúk pilótával, akinek ráadásul könnyebb dolga volt, mivel a dzsumbuj talajszinten ritkásabbnak bizonyult, ő viszont lépten-nyomon beleragadt valami levélbe, indába, vagy kígyóba. – Azok a nyomorult egerek adhattak volna legalább egy térképet. – Lassan ritkulni kezdett a növényzet, majd vakító fény vágott a szemébe. Hirtelen valaki seggbe rúgta hátulról. A dzsungelt mintha elvágták volna, a trópusi növények közül szikes talajra bucskázott ki. Előtte húsz-harminc méterre vizet látott. – Tengerpart? Az lehetetlen! – Tyúkbá állt tőle nem messze, aki zavartan kotkodácsolt. Pali feltápászkodott és elindult a víz irányába. – Ez nem tenger, Tyúkbá! Egy folyó! De hogyan fogunk itt átkelni? – A hátuk mögül hangosodó dübörgés hallatszott.

Egy fekete, szögecsekkel kivert „Motörhead” feliratú bőrkabátot viselő, kb. húsz méter magas óriás lépett ki a dzsungelből, úgy, hogy tudta nélkül eltaposta Tyúkbát. Pali tátott szájjal nézett fel rá, majd hatalmas – vélhetően sárkánybőr – veszkó csizmájára, mely körül sűrűn röpködtek a vérpacás tollak. Gyorsan kikapta a varázsszert, a nyelvére spriccelt egy keveset, kortyolt, majd elkiáltotta magát: – Mégis mi a picsát csinálsz? Eltapostad a csirke haveromat! – Az óriás mindezt elengedte a füle mellett. – Át akarsz kelni a folyón, nemde? – Kérdezte közömbösen. Pali egy pillanatig hezitált. – Ez az óriás viszonylag gyorsan el tudna dobni a Bácsiemberékhez. – Lehetséges! Te merre mész? – Át! – Válaszolta az óriás röviden. – Na, pattanj fel! – Azzal lehajolt, és a jobb vállára ültette Palit.

Besétáltak a folyóba. Sokáig csak az óriás derekáig ért a víz, de szép lassan már a mellkasánál volt a szint. Pali belekapaszkodott az mosatlan, fekete, csimbókos hajába, mikor már az ő lábai is a vízbe értek. Észrevette, hogy a nagy, zsíros fülében valami zene szól, talán Deep Purple, de nem volt biztos benne. Elgondolkodott, hogy hol gyárthatnak ekkora méretű vízhatlan mp3 lejátszót. A túlparton egy kikötőbe érkeztek, ahol rengeteg 18. századi hajó állt a vízen, legtöbbjükön fekete kalózzászló volt kitűzve az árbocon. Az óriás letette a parton. – Jobb lesz, ha vigyázol ebben a városban. Furcsa hely ez. Nehogy bajod essen! Baján vagy. Muhahaha. – Azzal hátat fordított és visszasétált a folyóba. –Most akkor miért jött át, ha most visszamegy? Csak miattam? – Pali a jó tanácsot megfogadva ivott még egy keveset a varázsitalból.

A rakparton egy ládának támaszkodó halászsapkás, cigarettázó, tépett bundájú farkas morogva hasissal kínálta, de mivel nála is volt még bőven, udvariasan elhárította. Kiért a körútra. Néhány rollerező mókust, Frédi és Bénit látta elhajtani maga előtt, majd egyszerre szédülni kezdett. Fülében nyomást érzett, és erősödő súgást hallott, miközben valaki visszaszámolt. – Four… Three… Two… One… – A hirtelen jött robajra füléhez kapott. Gyomrát a torkában érezte. Hihetetlen sebességgel kezdtek hullani a fellegek. – Te jó ég! Ránk zuhan az égbolt. – Futott át az agyán. – Vagy a talaj emelkedik, és a mennyországba tartok? – Pali karjait kinyújtva várta a közeledő fehér felhőt. Arra számított, hogy majd szépen átsiklik rajta, a túloldalon pedig majd Szent Péter várja, vagy valami hasonló, de az ég szilárd közegnek bizonyult, ami majdnem agyonnyomta. Egyszerre megállt minden, Pali görnyedve fogta feje fölött a felhőt, ami majdnem összepréselte. – Hé, haver! – A hang irányába fordult. Tőle pár méterre egy jól megtermett, majdnem teljesen meztelen, szakállas férfi szintén a fellegeket tartotta a vállán. Homlokán izzadságcsepp folyt végig. – Bocs, kicsit elbóbiskoltam. Ne haragudj! Tudnál egy kicsit segíteni? Vissza kéne nyomni ezt a szart! Háromra adja bele mindent, jó? Egy… kettő… HÁROM! – Pali nekifeszült az égnek, amit ketten egész könnyen vissza tudtak lökni a helyére. A szakállas figura eltűnt.

Bizonytalan léptekkel elindult egy csapat tündérkalapos fiatal lányka irányába. – Bocsi, meg tudnátok… – Mielőtt végigmondhatta volna, a csajok felsikoltottak meglepetésükben. – Hű! Ez Pali a Tejből! „Gyere, közelíts meg, ez nekem igazán alig fáj!” Hihetetlen, hogy tényleg te vagy az! – Pál nem értette. – Mi van? – A tündérlányok vihogni kezdtek. – Jajj, olyan jópofa vagy! Már helyi rádiók is titeket nyomnak, nem csak az MR2! Azt nézd! Ott is ott vagy! – Azzal egy régi gyárépület falára kitett óriásplakátra mutattak. Saját magát látta rajta, citromsárga feszülős nadrágban, cilinderben, lóháton. – MI! A! FASZ! – Szó nélkül lelépett a nevetgélő társaságból. –Mi ez az őrület? El kell jutnom Esztergomba mihamarabb, a Bácsiember biztosan tudja, mi folyik itt.

Furcsa jármű állt meg mellette. Két bukósisakos alak ült benne. Az ablakot lehúzták. – Te vagy az, Pali? Merre mész? – A nyájas hang valahonnan ismerős volt, de nem tudta, hogy pontosan ki a gazdája. – Egy barátomhoz. – Oh, tényleg? Szállj be, elviszünk! – Pali megörült. Milyen kedves emberek! Az óriás jól rászedett. – Köszi haver! De nem Pestre megyek, egy kicsit még tovább! Nem gond? – A két ismeretlen összenézett és felnevettek. – Ugyan! Időnk, mint a tenger. Megtisztelő, hogy egy sztárral utazhatunk!

A Bazilika alatt

Image

Bobby Peru és Akira Kurosawa gyors léptekkel siettek fel a dombra. Mivel az út alatt két jókora mérges cigit elszívtak, a felfelé vezető macskakövekben gyakran megbotlottak, valamint néhány útjukba kerülő alacsony bokrot sem vették észre időben. Az egyik ilyen akadály miatt a négy üveg vörösborból az egyik üvege összetört mielőtt elérték volna a Bazilika hátsó oszlopai alatti lépcsőket. Mások is jöttek, hogy megnézzék a naplementét. Sörös dobozokkal és borosüvegekkel körülvett társaság zenélt hegedűn, perkákon, gitáron. Valamiféle sztóner beütésű népzenét játszottak.

– Ez nem is olyan szar zene. Pont ez kell most. – Mondta Bobby, majd rágyújtott a harmadik cigire. – Figyelj csak, Kúró! Szerinted az „emberprésrobot” és az „emberprésrobot-prés ember” harcában melyik fél győzne? – Kérdezte Kurosawát a kérdés súlyának megfelelően összeráncolt homlokkal. Egy ideig csendben néztek egymásra. A volt filmrendező tekintetéről aggodalom, és szégyen volt leolvasható, mint aki nem bírja elviselni a tényt, hogy-e kérdéssel most tényleg megfogták. – Mi? – Kérdezett vissza, hirtelen magához térve. – Bocs, csak a zenére figyeltem. – Szóval. Ha lenne harc egy emberprésrobot és egy emberprésrobot-prés ember között, akkor szerinted melyik nyerne? – Kurosawa pár másodperc szünet után határozottan válaszolt. – Természetesen az emberprésrobot-prés ember! – De miért? Kipréseli a robot, mivel ember! Azokat préseli! – Okoskodta Bobby mosolyogva, melytől még ocsmányabbá vált kis patkánybajsza. Kurosawa a fejét rázta. – De értsd meg, hogy az a csávó meg emberprésrobotok préselésére specializálta magát! Ezen túlmenően mondhatnánk, hogy ő már nem „egy ember”, hanem „emberprésrobot- prés ember”! Az már egy más minőség! Akkor tudná a robot préselni, ha „emberprésrobot-prés emberprésrobot” lenne! – Hmmm… Ebben van logika. – Ismerte el Bobby.

A szomszéd zenészek közül a magasabbik perkás lépett oda hozzájuk, kezében egy üveg borral. – Bocsi srácok! Láttuk, hogy van nálatok dzsodzsó. Nem tudnátok tekerni nekünk is egyet? Kifizetnénk! – Kurosawa kivette Bobby kezéből a cigit, beleszívott és a füstöt kifújva válaszolt. – Bocs, de csak ez az egy van, ezt meg szeretnénk nyugiban elszívni. – Jól van. Gondoltam. Akkor legalább egy slukkot adjatok már! – Bár Bobbynak szimpatikus volt a figura, ismeretlenekkel szemben ilyen téren mindig önző volt. – Bocs haver! Ezt most csak mi fogjuk elszívni. Csá! – A magas perkás srác gyilkos tekintettel mered Bobbyra, pár pillanatig úgy tűnt, meg fogja ütni, de csak annyit mondott: – Ki vagytok rúgva! – Majd visszasétált a többiekhez, akik eddig csöndben nyomon követték az eseményeket. – Smucig gyökerek! – Tájékoztatta őket a perkás a dolgok állásáról.

– Robotokról inkább ne is beszéljünk. – Kurosawa szomorúan nézte maga előtt a véletlenül kilöttyintett vörösbor foltját fehér vászon cipőjén. – Miért? Egy robot ölte meg az apádat, vagy mi? – Bobby harsányan felröhögött, ami csúnyán belerondított a szomszéd társaság lassú, lírai muzsikájába. – Nem egészen. De valami hasonló. A filmezés után pár évig a robotiparban dolgoztam, mint fejlesztő. Nálunk sok probléma van a férfiemberek férfiasságával, tudod… Szóval nagy igény van a mesterséges megtermékenyítésekre. Terveztem egy megtermékenyítő robotot. Jól működött, nem volt probléma vele, egészen addig, amíg egy nap munka után nem zártam be magam után a labort. A robot meg elszabadult. Egy éjszakát tombolt csak az utcákon, reggelre elkapták, de a történtek után Osaka férfi lakosságának negyede öngyilkos lett. Ez 4 éve történt. Biztosan olvastad a hírekben. – Bobby vállat vont – Nem olvasok híreket, leszarom mi folyik a világban. – Most már én is így vagyok ezzel. – Felelte Kurosawa – Ezért kezdtem fuzz pedálokat fejleszteni. Az egyetlen dolog, aminek értelmét látom, és az egyetlen lehetséges módja, hogy jobbá tegyük ezt az elcseszett világot. Örülök, hogy a segítségedre lehetek, Peru! – Egymásra mosolyogva koccintottak a vörösboros üvegekkel, ittak, és figyelték, ahogyan a nap utolsó kis részlete is eltűnik a horizonton.